Szerző archív bejegyzése:Anita Kósáné Csalah

– Hogyan szólítsalak? Móni vagy Mónika?- kérdeztem újdonsült ismerősömet. – Nekem mindegy, mindkettőről értek- hangzott a válasz. – De melyiket szereted?- kíváncsiskodtam tovább.   – Igazán nem is tudom. A munkahelyemen Mónika vagyok, a családban Móni. Valójában a Mónit szeretem, de a kollégáim így szokták meg. És neked, kedves Olvasóm? Neked is mindegy, hogy szólítanak azBővebben: “Minek nevezzelek?”

Tedd a szívedre a kezed! Hányszor fordult elő, hogy valamit nem odafigyelve, pusztán automatikusan végeztél? És vajon előfordul-e, hogy úton a munkahelyre nem a természet szépségében gyönyörködsz, hanem már az aznapi teendőkön jár az eszed, a munkahelyeden viszont azon rágódsz, hogy a gyermek tornazsákja elkerült-e az iskolába és hogy mit főzöl este. Főzés közben viszontBővebben: “Ajjaj! Kihúztam vajon a vasalózsinórt? Tudatos jelenlét”

Most hallottam ezt a viccet:  „a kisbéka belecsúszik egy traktorkerék által kivájt sáros mélyedésbe és sehogyan sem tud belőle kimászni. Odamennek a kiáltozására a többiek, de ők sem tudnak segíteni. Sokáig próbálkoznak, végül szegényt a sorsára hagyják. Egyszercsak látják a békák, hogy egy traktor közeledik az úton és elhalad ott, ahol a kisbéka belecsúszott aBővebben: “Kisbéka a keréknyomban”

Gondolkodtál már azon, hogy ugyanaz a bántó mondat olykor mély sebet vág benned, máskor meg sem karcol. Belátható, hogy a bántás mélysége, az, hogy mennyire sért meg téged, az sok tényező függvénye. Egyrészt függ attól, hogy mit gondolsz magadról. Ha érzékeny területet ér a bántás, olyat, amelyben te sem vagy biztos, akkor jobban fáj. Például,Bővebben: “Csak az bánthat meg, akinek engeded!”