– Hogyan szólítsalak? Móni vagy Mónika?- kérdeztem újdonsült ismerősömet.

– Nekem mindegy, mindkettőről értek- hangzott a válasz.

– De melyiket szereted?- kíváncsiskodtam tovább.  

– Igazán nem is tudom. A munkahelyemen Mónika vagyok, a családban Móni. Valójában a Mónit szeretem, de a kollégáim így szokták meg.

És neked, kedves Olvasóm? Neked is mindegy, hogy szólítanak az emberek?

Valójában egyáltalán nem mindegy. Érezhető, mennyire más személyiséget sejtet a Mónika és mást a Móni. Arra biztatlak, ezt ne mások határozzák meg helyetted. A te nevedről, a te személyiségedről van szó! Állj ki azért, ha becézés nélkül szereted a nevedet, vagy éppen azért, ha a kedveskedő változat áll hozzád közel, de nyugodtan mondhatod, ha egy harmadik vagy negyedik változatot szeretnél. Neked csak egy mondat: „Kérlek, szólíts Marcsinak, mert azt szeretem”, a többieknek pedig egy kicsi odafigyelés. Egy apró lépés az önazonossághoz. Egy apró lépés, hogy jól érezd magad!

Tedd a szívedre a kezed! Hányszor fordult elő, hogy valamit nem odafigyelve, pusztán automatikusan végeztél? És vajon előfordul-e, hogy úton a munkahelyre nem a természet szépségében gyönyörködsz, hanem már az aznapi teendőkön jár az eszed, a munkahelyeden viszont azon rágódsz, hogy a gyermek tornazsákja elkerült-e az iskolába és hogy mit főzöl este. Főzés közben viszont már megint munkahelyi dolgaid zavarnak. Olyan, mintha a gondolatainkat nem tudnánk kordában- pontosabban a helyén- tartani. A feladat az, hogy mindig arra figyelj, amit éppen csinálsz. Tudatos jelenlétnek hívjuk ezt az állapotot, ami nem pusztán azzal segíti az életedet, hogy figyelmesebben, összeszedettebben tudj élni, hanem – hihetetlen ugyan-, de a stressz-szintedet is csökkenti. Sajnos nagyon gyakran rontunk el egy kellemes, stresszmentes „jelen” pillanatot azzal, hogy a múlt eseményein rágódunk vagy a jövőn aggódunk, és bár az adott jelen pillanat békésen telne, mi magunk tesszük stresszessé. Az érzékszerveink segítenek visszatérni a jelenbe. Sok gyakorlást igényel ez az állapot, de megéri. Minél több időt vagy „fejben a jelenben”, annál stresszmentesebb, egészségesebb leszel.

Feladat: Kezdjük ennek gyakorlását az esti zuhanyzáskor! Vond be ehhez érzékszerveidet! Zuhanyzás közben kapcsold ki a száguldó gondolataidat: nézd meg a vízcseppeket, hallgasd a víz csobogását, figyeld meg a tusfürdő illatát és érezd, ahogyan a jó meleg víz végigfolyik a bőrödön!

Most hallottam ezt a viccet:  „a kisbéka belecsúszik egy traktorkerék által kivájt sáros mélyedésbe és sehogyan sem tud belőle kimászni. Odamennek a kiáltozására a többiek, de ők sem tudnak segíteni. Sokáig próbálkoznak, végül szegényt a sorsára hagyják. Egyszercsak látják a békák, hogy egy traktor közeledik az úton és elhalad ott, ahol a kisbéka belecsúszott a keréknyomba. Kétségbeesve szaladnak oda, gondolván, hogy a traktor már kilapította a társukat. Ám a kisbéka a bokor aljáról mosolyogva kiált nekik.

– Hogyan menekülhettél meg, hiszen eddig sehogyan sem sikerült kimásznod? Mi történt?- kérdezték a békák

– Most jött a traktor! –volt a felelet.

Töpreng el azon: van-e életednek olyan területe, ahol „sáros keréknyomban” csücsülsz? Melyik területen kellene változtatnod? Párkapcsolat? Családi kapcsolatok? Stresszkezelés? Időgazdálkodás? Pénzügyek? Munka? Testi egészség? Lelki egészség?

 Ha nem is sáros keréknyomnak, de érzed-e valamelyiket „langyos víznek”? Megteszel-e minden tőled telhetőt, hogy az élet teljességét megéld, testileg, lelkileg jól érezd magad? Van-e olyan érzésed bármelyik területen, hogy változtatni kellene? Mit tudnál tenni azért, hogy kijuss a „keréknyomból”? Mi lenne a te „traktorod”, ami kilökne a holtpontról?

Ne várd meg a traktort, mert késő lehet! Változtass! No, nem azért írtam a cikket, hogy holnap tömegesen mondjatok fel a munkahelyeken, de valamit- egy egészen kicsi dolgot legalább- változtass önmagadért, az egészségedért! Figyelj a szokásaidra! Mit tudnál bevezetni az életedben, hogy jobban érezd magad?

 Kérlek, ne fuss tovább, gondolkodj egy kicsit, aztán cselekedj! Magadért!

Gondolkodtál már azon, hogy ugyanaz a bántó mondat olykor mély sebet vág benned, máskor meg sem karcol. Belátható, hogy a bántás mélysége, az, hogy mennyire sért meg téged, az sok tényező függvénye.

Egyrészt függ attól, hogy mit gondolsz magadról. Ha érzékeny területet ér a bántás, olyat, amelyben te sem vagy biztos, akkor jobban fáj. Például, ha nem vagy biztos a szakmai tudásodban és a főnököd megkér, hogy javítsd ki egy hibádat, az nagyon bánt. Úgy érzed, hogy ”lám, lám eddig sem voltam elég jó és ez most bebizonyosodott”. De ha biztos vagy a tudásodban és úgy kapod a felhívást egy hibád kijavítására, akkor mosolyogva megteszed, hiszen „tévedhet bárki, semmi gond nincs ezzel.” Látod, hogy a helyzetet értelmező gondolatok mennyire meghatározóak? Ezt sokszor észre sem vesszük, hogy mi nyomjuk le magunkat a belső narratívánkkal.

Másik meghatározó tényező, hogy kitől hangzik el a mondat. Ha olyan munkatársadnak a szájából, akinek a véleménye nem fontos számodra, akkor könnyedén elengeded a dolgot. De ha az mondja, akinek mindenáron meg akarsz felelni, nehezebb a helyzet.

Harmadik meghatározó, hogy mit gondolsz a világról, a környezetről, az életedről. Ha úgy dolgozol egy munkahelyen, hogy „ha nem sikerül itt megvetnem a lábamat, semmi baj, hiszen sok lehetőségem van”, akkor is könnyebben átlendülsz a kritikán. De ha azt gondolod, hogy „itt mindenáron meg kell felelnem, mert nincs más esélyem a megélhetésre”, akkor erős szorongást gyárthatsz magadnak.

A felsorolt három példán kívül számos tényező határozza még meg azt, hogy mi mennyire karcol, sért téged. Sorolhatnám még a hitedet, neveltetésedet, családi mintákat, személyiségtípusodat.

De mindegyikben közös, hogy te értékeled életed szituációit. Próbáld ezen rajtakapni magad, és akkor tudsz változtatni.

Kedvenc mondatommal búcsúzom: „a világ nem jó vagy rossz, hanem én látom jónak vagy rossznak”